Igen, most azokról a munkákról fogok írni, amik gyakorlatilag nem is léteznek, kivételt képez ez alól az a paradox helyzet, amikor nincsenek elvégezve vagy amiket alapvetően a kismanók látnak el. 

De induljunk attól az alapvetéstől:
Hogyan lehet valami természetes, láthatatlan és közben mégis elvárt?
Nem, nem egy 3in1 samponról beszélek. Arról beszélek, hogy a tiszta, rendezett környezet, a tele spájz, az új / kivasalt ruha, a tiszta edények, az elkészült mateklecke, a kézi edzésről hazahozott gyerek (még jó) annyira természetesnek tűnnek, magától értetődőnek, hogy hihetnénk azt is, hogy tényleg Télapó manói dolgoznak lázasan a Mikulásgyárban azért, hogy az életünket megkönnyítsék.

De, mégsem olyan láthatatlanok ezek a tevékenységek, mert amikor porcicák vesznek körül, nincs miből enni, nincs mit enni, nem tudsz elmenni a kedves pólódban focimeccset nézni a barátaiddal, vendégségben nem mered levenni a cipődet, mert senki nem vett neked zoknit és nem kért időpontot a pedishez, hogy lenyírják a lábkörmödet, és amikor a gyerek bekamuzza neked, hogy nem volt matekból lecke, te meg vakon elhiszed neki és nem nézed át a felszerelését, aztán jön a KRÉTÁ-ból a “házifeladathiányegyes”: akkor valahogy elkezd láthatóvá válni ez a sok-sok háttérben végzett munka.

És miért elvárás az, hogy ezt a rendezettséget egy nő tartsa fenn?
Már az őskor óta le vannak osztva a női és férfi munkák a családi rendszerben, de ha nem is akarunk visszamenni évezredekkel ez előttre, annak ellenére, hogy nagyon sokan a mai korban is szeretnek ilyen szó szerint ősrégi szerepekre hivatkozni: a férfi dolgozik, a nő ellátja a ház körüli teendőket.
De azt ugye azt a legtöbben elfelejtik, hogy a nők is dolgoznak munkahelyeken, nemcsak a férfiak. 
A ház körüli teendőkbe beletartozik az is, hogy gyerek(ek)et nevel a nő és ha úgy esik, akkor idős családtagokat is gondoz.
Ide venném még azt is, amikor beteg a gyermek, akkor a nőre hárul a gyerek gondozása is. És meg kell, hogy említsem azt is, hogy vannak olyan férfiak, akik ezt “nem bírják” és tovább állnak.

És igen, a nőre hárul minden olyan munka, ami a gondoskodással / gondozással kapcsolatos. Mert valahogy még mindig nem tudunk elszakadni attól a téveszmétől, hogy ha elképzeljük azt a szót, hogy “anya”, akkor egyből a melegség, gondoskodás, a meleg étel illata, a tiszta otthon jut eszünkbe.
Viszont, az hogy valaki “anya”, az egy szerep és ezt a szerepet mi ruházzuk fel tulajdonságokkal. Nézzük meg, hogy mi zajlik az ‘anyaság’ kulisszái mögött.
Annyira természetes az, hogy az “anya” önkéntesen látja el a háztartást, megy a szülőire, a fejében van egy 20 méteres lista arról, hogy kinek mi a programja, mi van félig kifogyva a hűtőben és mit kell beszerezni azon nyomban, mert ha nem lesz, akkor jön valamiféle megtorlás.
Viszont egy családi rendszerben nem viheti egyedül egy személy az egészet, mert az egy elcsúszott dinamikát idéz elő.
Iszonyatosan megterhelő az, ha a nőnek folyamatosan fejben kell tartania 20 méteres listákat, a listákon lévő dolgokat ki kell pipálnia, és el kell végeznie. És amikor véget ér a lista, jön egy másik és egy másik és nincs megállás.

Ám, ha ezek után sem volt elég világos, hogy ezek a munkák léteznek, akkor tegyük fel, hogy  tényleg kismanók csinálják, de akkor ők mikor mennek szabadságra?
Vagy ha szabadságra mennek, akkor szabadság előtt vagy után fogják megcsinálni a dolgokat? És tudnak úgy szabadságra menni, hogy előtte nem purcantak ki attól, hogy szabadságra mennek és mindent patika rendben és tisztaságban hagyjanak? És szabadság közben ki tudnak igazán kapcsolódni és az utolsó szabinapjukon nem szorongnak attól, hogy ha hazamennek, akkor mi vár rájuk?

Mi történne akkor, ha a kismanók sztrájkolnának?
Összeomlana a társadalom. Amíg teljesen természetes az, hogy ezek a munkák önkéntesen és fizetetlenül végbemennek, addig láthatatlanok is maradnak. Amíg a férfi vendégségben éli az életét, addig ezek a munkák fizetetlenül maradnak.
És a legszomorúbb az egészben az, amikor olyanokat lehet olvasni / hallani / látni, hogy a férfi besegít otthon. Amíg emiatt a férfit szuperhősként kezelik és éljenzik, addig ezek a munkák mind a nőre fognak maradni minduntalanul.
Amíg a társadalomban régi sztereotípiák szerint osztunk ki, tanulunk meg, viszünk szerepeket, addig a nő túlórázni fog otthon.

Tényleg láthatatlanok ezek a munkák vagy csak mi tesszük azzá őket?