Volt nekem egy kapcsolatom, ahol az első találkozáskor, az első randin nem tudtunk leparkolni a randi helyszínén és az ember magából kikelve elkezdett üvöltözni a kocsiban.
Mindenféle jelzőt használva: a patkányokon át az idősebb hölgy hozzátartozók felemlegetése kíséretében elég sok minden elhangzott.

Akkoriban szentül meg voltam győződve arról, hogy de jó, kifejezi a dühét az ember. Nem érdekli, hogy első randi.

Aztán ahogy telt az idő, én is próbáltam kifejezni bizonyos hangulatingadozásaimat.
Rólam azt kell tudni, hogy túlérzékeny vagyok, elég széles skálán mozog az energiaszintem, hamar túltelítődöm.
Akár egy vásárlás során is, ahol sok a fény, a hang, a szín, az ember, az információ.

És egy random vásárlás után számtalanszor megkaptam azt, hogy hisztizem. (És nemcsak a fent említett "rózsától", a többi virágtól is a múltam kiskertjéből.)

Pedig az még nem is a dühöm volt.
Igazából a túltelítődöttségemnek a kifelé kommunikálása.

És sok év távalatából felocsúdtam, hogy ugyanaz az érzelem férfiban határozottság, a nőben pedig "hisztis picsaság".

A férfi ordíthat, csapkodhat, degradálhat, megalázhat, mert ő éppen "kifejezi" a dühét.
Valahol le kell adnia azt a felgyülemlett feszkót, ami a nap folyamán összetömörül benne.
És amúgy is cica, most mit izélsz? Férfi vagyok, hadd legyek már dühös.

Viszont ha egy nő megpróbálja a legangyalibb módon közölni azt, hogy neki valami nem oké, akkor gyorsan elő lehet húzni azt a kártyát, hogy hisztizik.

Ezzel invalidálva azt, hogy az érzései jogosak.

A "hiszti" szóval nem a tartalomra reagálnak, helyette leminősítik az érzelmet.
Nem az lesz a fontos, hogy a nő miért dühös, hanem az, hogy mi baja van már megint.

És aki hisztizik, az maga a probléma.
Nem neki van problémája.

Pedig nagyon sokszor csak az történik, hogy a nő túlcsordul.
Mert a benne lévő felgyülemlett feszültség utat keres magának.

Csak a társadalom berendezkedése miatt erre gyorsan rá lehet húzni, hogy drámázik, túlérzékeny, vagy "csak" megjött neki.

Közben a férfiaknál sokszor a szomorúságot, a félelmet, a sérülékenységet már gyerekkorban letiltják, így az egyetlen "engedélyezett" érzelem: a düh.

A nőknél meg pont fordítva működik.

A nő megtanulja, hogy ha dühös, akkor megszégyenítik vagy nevetségessé teszik.
Ezért inkább: nem húz határt, nem konfrontálódik, nem mond nemet.

Magyarul: könnyebben "kezelhető" marad.

Mert ha egy nő dühös, akkor kilép abból a szerepből, amit társadalmilag kiosztottak rá.
Akkor már nem cuki, nem alkalmazkodó, nem az érzelmi stabilitást nyújtó háttérember.

És ebből lesz az, hogy:

amikor a nő sír: "hiszti”
amikor számon kér: "hiszti”
amikor dühös: "hiszti”
amikor már nem nyeli le: na az a legnagyobb hiszti.