Az előző írásomban azt kezdtem el boncolgatni, hogy miért van az, hogy a férfiak evolúciós indokokból vannak felmentve társadalmi szinten a felelősség-nemvállalása alól.
Mivel több szakember azt vallja, hogy a férfiaknak vannak bizonyos tulajdonságai: pl.: nem tudnak egy dologra összpontosítani és ezt azzal magyarázzák, hogyha a vadászat közben a pillangóval foglalkoztak volna, akkor egyszerűen kihaltak volna, mert elterelődött volna a figyelmük a prédáról.
Ebből az következik, ha nézik a tüzet (a mai világban ez a telefon / TV), akkor jobban tesszük, mi nők, hogyha megérintjük őket és akkor biztosan célba ér a mondanivalónk.
De, mi van azzal, hogyha szól hozzánk valaki – teljesen mindegy, hogy ki az, nemtől függetlenül – miért nem tiszteljük meg a figyelmünkkel? József Attila is megírta a Mamában, hogy
„Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.”
A tranzakcióanalízis (TA) is kimondja, hogy szükségünk van a stroke-okra*. Mindegy, hogy az jó vagy rossz, de e nélkül meghalunk.**
Szóval, mi lehet olyan fontos a telefonban / TV-ben, amit nem lehetne visszanézni, mint az, hogy minőségben kapcsolódjunk bármiféle fondorlatos praktikákat elhagyva.
Azt gondolom, hogy nagyon veszélyesek ezek a ”tanítások”, mert vannak olyan nők, akik az utolsó kétségbeesésükben fordulnak egy ilyen hangzatos megoldáshoz.
És úgy vélem, hogy ezeknek a nőknek az önértékelése ilyenkor már a béka jéghideg popója alatt van és ez nagyon fájdalmas. Mind egyéni és mind társadalmi szinten.
És akkor még azzal szembesítik őket, hogy: ja, amúgy eddig fullba nyomtad a kretént, azért tart itt a kapcsolatotok, ahol.
Nem szeretnék további elemzéseket abból kifolyólag, hogy a nők mit és mit nem rontanak el — ezt majd kifejtem egy következő blogban.
Általánosságban arról írok, hogy mennyire torz ez az egész, és sok nő így is túlvállalja magát egy párkapcsolaton belül is.
Tehát, a nő elmegy kb. minden hitét elvesztve egy ilyen tanfolyamra, ahol azzal szembesül, hogy amúgy ő eddig, amit csak tudott, rosszul csinált és a férfiak ilyenek.
Igen, így kell őket elfogadni, aztán, ha nem sikerül, akkor max. vehet magának 22 macskát és lehúzhatja 30/40/50+-osan a rolót!
Azt tapasztalom, hogy a nők nagyobb százalékban idomulnak a férfihoz, mint fordítva. És ezek a tanfolyamok pont erre pakolgatnak rá még jó pár lapáttal.
Én személy szerint hiányolom ezekben a ”tanításokban”, hogy hol marad a résztvevő maga? Az a női self, aki tudna valamiféle változást eszközölni ebbe az egész rendszerben.
Nem erővel, hanem határral.
És azzal, hogy megtanul magához máshogy viszonyulni, hogy ő is csak egy ember, és magunkkal is lehet együttérezni és magunkat is lehet szeretni.
És inkább azzal foglalkozni, hogy azt a belső gyermeket, akinek nem volt mintája / lehetősége arra, hogy megengedhesse magának azt, hogy „én is számítok”: megerősíteni.
Ehelyett azt kapja egy férfitől egy amúgy is patriarchátus rendszerben élő nőként, hogy tegye félre magát és tanulja ki azt, hogy lehet kezelni egy hibásan kialakult helyzetet.
Mert bárhonnan is nézem, mindig oda lyukadok ki, hogy a nő ezzel nem lesz magának az első helyen.
Mivel, ha ő lenne az első, akkor nem igazán érdekelné az, hogy lehetne egy férfihoz alkalmazkodni.
Igen, alkalmazkodni — mert előre helyezem a férfinak a viselkedését és ahhoz alakítom a saját viszonyulásomat.
De, ezek a nézőpontok, hogy a férfi ilyen és kész, nekem ez egy óriási lufi a nagy semmivel.
Nos, én nem látom annak értelmét, hogyha tünetmentesítünk.
Mert az, hogy van egy hibás társadalmi berögződés és struccpolitikát folytatva homokba dugjuk a gyönyörű fejünket és a szőnyeg alá söpörjük azt, hogy miért kell meghasonulnia sok-sok nőnek.
Sajnálom, de a férfiaknak miért nincs olyan workshop / tanfolyam / akármi, ahol elsősorban megismerhetik a női működést?
És esetleg (jaj, mekkora utópia!!!) megtanulnák kezelni a női viselkedést.
Ezt szívesen kifejtem: a nő és a nő körüli dolgok legtöbbször problémát jelentenek a férfiaknak.
Ha egy nő érzékenyebb, akkor annyival el van rendezve, hogy „hisztizik”.
És sok nő életében a menstruáció előtti és közbeni időszak szépen szólva: elég bajos.
És azt is tudjuk már, hogy a menstruáció lefolyása attól is függ, hogy a férfi hogyan viszonyul a nőhöz ilyenkor.
Nőként nem lehet litániát írni a férfiaknak, mert nem szeretik — és még sorolhatnám.
Nekünk is nyilván egyszerűbb lenne egy 6in1 sampon, amivel mindent meg tudunk mosni magunkon és a környezetünkben egyaránt.
Viszont, egyáltalán van arra igény / nyitottság, hogy a férfiak meg akarják tanulni a nőket „kezelni”?
Ha behozzuk azt az eshetőséget, hogy a nők is vadásztak, akkor feltételezhetjük, hogy az az elmélet, hogy a férfiak a mai társadalomban azért viselkednek úgy, ahogy — röviden: megdőlt.
Én nagyon szeretném megérteni és megtudni azt, hogy a férfiak tényleg így működnek-e, ahogy ezekben a kurzusokban elhangzik, vagy ezt valaki kitalálta és lehúz belőle párszázezer Ft-ot alkalmanként?
De, mi van akkor, ha azt vesszük számításba, hogy a férfiak később érnek, és emiatt bújnak ki a felelősség alól?
És nekik több időre van szükségük ahhoz, hogy megugorják azt a szintet, amit a nőknek sikerült?
Ehhez szükséges a szocializáció során az az aspektus, hogy a nők – anyák – lánytestvérek ne vegyék ki a kisfiúk kezéből a feladatokat.
Ez valahogy arról szólna, hogy önállóságra neveljük a férfiakat.
Én azt is elhiszem, hogy a fiúknak – így a férfiaknak – az is igen nehéz, hogy úgy szocializálódnak, hogy semminemű érzelmet nem fejezhetnek ki (gondolok itt arra a legnagyobb ökörségre, hogy csak a lányok sírhatnak).
De, miért ne fejezhetnének ki érzelmeket?
És ha ettől a ”privilégiumtól” megfosztjuk őket, akkor kompenzálásul megkapják azt, hogy felnőttként gyerekszerepben tetszelegjenek?
Ez rettentő veszélyes, mert elcsúszik a női-férfi dinamika.
És, ha nem vállalnak felelősséget ezek a férfiak a mögé bújva, hogy ”évezredek óta így működünk és így is fogunk”, akkor egy gyerekvállalás során sok mindenki sérülhet.
Mert ha azt vesszük alapul, hogy nem kell felelősséget vállalni, akkor megint csak a nő és a gyerek issza ennek a levét — és így kb. bármikor tovább is állhatnak (–> csonkacsalád).
Illetve, a legfontosabb: ha valaki nem vállal felelősséget, az szerintem érzelmileg éretlen, és úgy belemenni egy gyereknevelésbe… hát, hogy is mondjam, az nagyon meggondolatlan, mert az anyuka figyelme nemcsak a gyerek(ek)re irányul, hanem az apukára is.
Nem azt kérem, hogy a férfiak változzanak meg egyik napról a másikra.
(Mert, ahogy a múlt is visszaigazolta, nem tudnak – bocsánat, ezt nem hagyhattam ki!)
Csak azt, hogy végre hagyjuk abba azt a mesét, hogy nem képesek rá.
A nők már így is háromszor annyira idomultak a rendszerhez, mint kellett volna.
Ideje visszavenni abból, ami soha nem volt a dolguk.
A felelősség nem biológia kérdése, hanem szocializáció és érettség.
Ha ezt nem mondjuk ki, akkor újra és újra a nők viszik el a rendszer hibáit.
És ebben nincs semmi evolúciós.
Nem a férfiakat akarom megváltoztatni.
Csak nem akarok több nőt látni, aki úgy érzi, vele van a baj, mert nem tud alkalmazkodni egy olyan rendszerhez, amit nem rá szabtak.
Ha valami változhat, az mindig belül kezdődik.
*A pozitív stroke (dicséret / elismerés) a negatív stroke (elmarasztaló ítélet, szidás). Feltételes stroke (azt célozza, amit csinálsz), a feltétlen (arra vonatkozik, ami vagy).
**Mária Terézia korában ”kísérleteztek” azzal, hogy a csecsemőknek csak a fiziológiai szükségleteiket látták el, tehát, ha sírtak, mert szükségük volt az érzelmi kapcsolódásra, nem foglalkoztak velük. Ezek a babák meghaltak. (!!!)