Erre mindig azt mondom, hogy nem mindegy az a kicsit sem lényegtelen dolog, hogy milyen miliőben töltötted a mindennapjaidat gyerekként.
Néha még magam is meglepődöm azon, hogy milyen aknamezőkön kénytelenek felcseperedni emberek.
És amikor ez az aknamező a megszokott így az elsődleges színtéren születésedtől kezdve, amikor tök fogékony vagy a világra és szívod magadba a környezeted minden apró kis mozdulatát, egyáltalán nem elhanyagolható, hogy milyen érzelmi és fizikai biztonságot kapsz.

Mert egy gyerek nagyon nyitott érzelmileg és mivel neki minden full új és utánzással tanul, kénytelen alkalmazkodni.
Szóval, miközben a családban áll a bál (de nem úgy!) és folyamatosan a kis receptoraidat arra élezed ki, hogy minden rezdülést le tudj követni és ahhoz alkalmazkodj, mert hátha akkor nem lesz akkora baj amiatt, hogy levegőt veszel…

Mert sokszor egy érzelmileg unintelligens és elérhetetlen szülő mellett abból is hamar bajba kerülhetsz. Igazából mindenért, legtöbbször számodra logikátlan indokok miatt megy a csenddel büntetés, a kiabálás, a leértékelés, a megszégyenítés és ez a lista nagyon hosszú.

Nos, ezt így megszoktad gyerekként, aztán valahogy csak ebben tudsz létezni. Mert erre van mintád, ez az ismerős.

Emellett ott van az, ha nem igazán kaptál azért szeretetet, mert pusztán csak létezel, akkor a szerethetőség átalakul egyfajta teljesítménnyé: ha küzdesz azért, hogy szeressenek, hiheted azt, hogy ettől leszel értékes. És ilyenkor egy projektté válik a kapcsolat meg az is, hogy szeressenek téged. Ha minél több dolgot beleteszel, azt hiszed, hogy attól leszel értékes. Viszont sajnos, egy elérhetetlen férfinek ez alap lesz és nem fogja értékelni.

Illetve, az elérhetetlen dinamika mögött nagyon sokszor húzódik az is, hogy az elérhetetlen fél mindig ad egy kis szeretetmorzsát. Amit fel lehet csipegetni és a szeretetmegvonások, amiket gyerekkorodból hozol, és az, hogy jön egy kis figyelem néha - kialakít egyfajta függőséget. Reményt, hogy majd egyszer tartósan jó lesz. (Nem lesz. Soha.)

És a legfájóbb rész, hogy vágysz a szeretetre, de félsz tőle. Ezért választasz olyat, aki távol tart, mert akkor neked sem kell közel lenned. Így megvan az intimitás illúziója, de mégsincs benne akkora kockázat.

És azért választasz elérhetetlen férfit, mert az apád is elérhetetlen volt érzelmileg. (Sajnálom, hogy túl hamar lelőttem a poént.)

Meg azért én elgondolkodnék a helyedben azon, hogy te mennyire vagy elérhető az elérhetetlen férfi számára. Itt ne feltétlenül a határátlépő alkalmazkodó, mindent megoldó és önfeláldozó női működésre gondolj. Helyette gondolj arra, hogy érzelmileg mennyire lehet hozzád férni egy kapcsolaton belül.

Könnyű mindig másokat hibáztatni, a gyerekkorodat, a szüleidet, a traumakötéseidet. Az nagyon nehéz, hogy felismerd azt, hogy ezek után te sem vagy tökéletes.

És lehet, hogy pont ezért maradsz benne újra és újra ugyanabban a dinamikában, mert ez az ismerős, ezt tudod működtetni, ebben tudsz létezni. Mert az, hogy ez az ismerős, nem jelenti azt, hogy ez működik is.
És amíg ugyanúgy reagálsz, ugyanazt fogod újra és újra választani és mindig lehet a múltad egy kifogás ehhez.

Tudnál válaszolni arra, hogy mit csinálnál, ha holnap reggel megjelenne az ajtód előtt az elérhető férfi?