A karácsonyi időszak nem lehet mindenkinek egy sétagalopp. Főleg, hogy egy felgyorsult világban élünk és emiatt már az üzletek stylist-jai tűkön ülve várják, hogy leszedjék a boszorkányok tökjeit a pókhálós csontvázak kezéből a kirakatokból és már november 2-án tárt karokkal fogadják Mariah Carey-t dúdolgatva Rudolfékat, akik az ajándékcsomagokat és a koncentrált alma-fahéj-tűlevél illatot meghozzák magukkal Lappföldről.

Így ez az egész karácsonyi időszak, ha meg tudunk érkezni bele, ha nem, van és kész. Nyilván, elég tapintatlan ez az egész, de a fogyasztói társadalomtól nem számítok semmi jóra.

Nos, mondhatnánk azt is, hogy jaj, de jó, mert van majdhogynem 2 hónapunk arra, hogy felkészüljünk a kisded eljövetelére. Viszont, én kicsit too much-nak érzem ezt az egészet. Mert arról persze nem kapunk használati utasítást, hogy lehetne ebbe az egészbe megérkezni. Inkább azt látom, hogy az amúgy is stresszes állapotot ez még jobban felerősíti.

És attól, hogy a közösségi médiában és az üzletekben, utcákon, az otthonunkban beköszönt a karácsonyi tartalom, dekor, zene, illat, attól még belül nem biztos, hogy ez belül is megvan.

Ekkor érezhetjük azt, hogy jaj, ne, már mindent átjár a karácsony szelleme, de belém még nem bújt belém. Ez természetesen csak fokozza a készenléti állapotunkat (stressz).

Persze, vannak olyan emberek is (igen léteznek, igen és nem is kevesen), akik baromira nem várják ám a karácsonyt.

Ennek több oka lehet: előfordulhat, hogy valakinek nincs is kivel töltenie a karácsonyt, az is, hogy nagyon fél attól, hogy neki kell összetartani az egész ünnepet, és attól is, hogy nagyon sok teher vár rá addig, amíg el nem jön a kis Jézus.

Gondolok itt arra, hogy nagyon sok teendőt el KELL végeznie (nagytakarítás, bevásárlás, sütés, ajándékok, programok szervezése – összeegyeztetése).

És van, aki attól retteg, hogy mi lesz akkor, amikor összeül a család. Ha ő a házigazdi, akkor attól, hogy mindent tökéletesen meg tud-e majd szervezni? Hogy kevesebb bántás érje. Elég jó / kreatív / szép / nagy / értékes ajándékot választott-e a szeretteinek?

Ha vendégségbe megy, akkor odaér-e időben és nem kap egy olyan fejmosást felnőttként, mint amit mondjuk, egy gyereknek sem kellene, ha késik pár percet? És attól is viszolyoghat, hogy majd megint úgy kezelik, mint egy 5 éves gyereket? Annak ellenére, hogy ő is már szülő.

Szóval, ebben a karácsonyban sok negatív dolog is rejtőzik a mindenféle földi jó mellett.

De, mégis hogy lehetne megérkezni az ünnepbe? Olyan elvárások nélkül, amiket magunkkal szemben állítottunk fel az évek alatt és olyan elvárások nélkül, amit mások állítanak fel nekünk.

És nem hiába szajkózom ezeket, mert látom, hogy ez mennyire megterhelő. Hogy mindennek (szinte vagy nem szinte) tökéletesnek kell lennie, mert ha nem, akkor szétesik a karácsony.

Ilyenkor az segíthet, ha megfigyeljük, hogy mi történik bennünk. Mi az az első dolog, amit észreveszel magadon, ami azt jelzi, hogy nem vagy jól?

Ha megvan ez a dolog, akkor tovább lehet fejtegetni: valójában a karácsonyi előkészületek (bevásárlás, ajándékok, dekoráció, menü, programszervezés, takarítás) azok, amik feszültséget keltenek bennünk vagy maga a karácsony (ünnepi ebéd / vacsora, ajándékok, öröm, meghittség, áldás-békesség)?

Lényeges arra ránézni (ha akarjuk, ha nem, ha fáj, ha nem), hogy ezek a hiedelmek / meggyőződések mégis honnan eredeztethetők? Ezt tényleg akarjuk vagy valaki (család, társadalom, közösségi média) ránk rakta?

Mi meg próbálunk ezen a vékony jégen táncikálni, közben belül valami pedig szétfeszít minket. Mert érezzük, hogy ez nem jó, de „hát így kell” eddig is így kellett, ezután ez miért is lenne másképp?

Alapvetően az lenne egy jobb, támogatóbb irány, ha ilyenkor engednénk, hogy az a tökéletesség egy kicsit megrepedjen.

Mert lehet, hogy ám csak a mi fejünkben léteznek ezek az elvárások és ha hagynánk, hogy ezek a falak egy picikét lejjebb menjenek, hogy amikor már kapunk levegőt, akkor megnézzük, hogy mi történik körülöttünk.

Nehéz, ha éveken át görgettünk magunk előtt egy hógolyót, ami egyre csak nőtt és nőtt.

Talán nem is az a kérdés, hogy hogyan legyen „jobb” a karácsony, hanem az, hogy mitől lett ennyire nehéz.

Hogy mikor csúszott át a várakozás egy folyamatos készenléti állapotba, ahol nem megélni kell, hanem teljesíteni.

Lehet, hogy idén nem az a feladat, hogy még egy kicsit jobban csináld, hanem az, hogy észrevedd: már most is sok vagy benne.

És talán már az is elég, ha nem tolod tovább azt a hógolyót.

Ha most megállsz egy pillanatra, és megkérdezed magadtól: nekem mire lenne szükségem ebben az időszakban – nem annak, aki szeretnék lenni, hanem annak, aki most vagyok.

Ez nem feladás.
Ez kapcsolódás.