A Meta oldalain van olyan opció, hogy emlékek.
Na, én az Insta-n nagyon szeretem megnézni minden nap, hogy miket csináltam ezen a napon x éve.

5 évvel ezelőtt a mai napon költöztem el a volt barátomtól. Tudjátok, ő volt az, aki microcheatingelt és gerincsérvet kaptam. Ezentúl szeretnék rá Pakkaként hivatkozni, így nekem is egyszerűbb.*

A sztoriban az volt, hogy egy csillogós filter kíséretében a lábtörlő alá helyezem a kulcsot, és a felirat:
Végre lezárult ez a fejezet is. (Mellesleg egy mondat is kísérte ezt a cselekvést: Taka Pakka!)

Nos, 5 év (most már önreflektív) távlatából szeretném egy kicsit jobban szétboncolni ezt az Insta-emléket.

Azért nem volt egyáltalán felnőttes döntés a részemről, hogy a lábtörlő alá helyeztem a kulcsot. Tudniillik, azért nagyon szeret(t)em elkerülni a kellemetlen helyzeteket. Jogos a kérdés, hogy: de ki nem? Viszont a felnőtt életben sok olyan dologgal találkozunk, ami nem olyan komfortos, és a halogatással több feszültség jár, mint a dolgok gyors és tömör lezárásával. (Tapasztalat.)
Jó hír, ez tanulható. Ha kipróbáljuk kisebb dolgoknál és pozitív megerősítést kapunk, akkor ezt szépen be lehet építeni az eszköztárunkba.

Na, de a lényeg.

Azért jót nevettem, amikor a sztori feliratát újra elolvastam:
Végre lezárult ez a fejezet is.

Ez talán még annál is gyermekibb volt, mint hogy a lábtörlő alá rejtettem a kulcsot, és nem mondtam el neki, hogy ott van. Dehogy zárult le az a fejezet. Nyilván az volt a vágyam, hogy lezáruljon, és olyan legyen, mintha meg sem történt volna.

Valljuk be, attól, hogy elhagyunk egy helyet – tehát fizikailag nem vagyunk ott – nem fog megszűnni az érzelmi vonatkozása bennünk. Nagyon szép lenne, de nem így működik.

Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy én ekkor fél éve estem át egy gerincműtéten, majd a költözés előtti hónapban szakítottam Pakkával, mert újra megcsalt. És öröm az ürömben, hogy nekem akkor januárban volt az államvizsgám is.

Belül, összetört kis verébként, a hibás megküzdési mintáimmal elköltöztem a keresztapámhoz. Az sem volt a legjobb választás, mint menet közben ez kiderült.

(Nekem a keresztapám egy ismételten hibás apakép volt. Sok mindent köszönhetek neki, viszont ő 70 évesen kapott egy 27 éves "gyereket”. Nehéz volt úgy élni, hogy egy egyenlőtlen dinamikát alakított ki azzal, hogy visszaélt vele, hogy tulajdonképpen az ő házában élek. (Külön bejáratú lakrészben laktam.) Nagyon sokszor megsértődött számomra érthetetlen dolgokon, és ezeket imádta felhánytorgatni.Teljesen megromlott a kapcsolatunk, amit nagyon sajnálok. Ez valószínűleg abból is adódik, hogy én foglalkozom az önismeretemmel, ő pedig korából kifolyólag már nem fog változtatni.)

De attól, hogy a térképen helyzetet változtattam, belül ott volt a sok nehéz érzés: a megaláztatás, az elhagyatottság, a szomorúság, a fájdalom. És ezek nem múltak el azzal, hogy titokban beraktam a kulcsot a lábtörlő alá, és raktam rá egy csillogós filtert.

Ez nem egy könyv, hogy akkor most új fejezetet nyitunk, és minden csettintésre megváltozik. Ezek az érzelmek ott voltak abban a lakásban is, ahonnan elmentem, és jöttek velem az új helyre is.

Ma már tudom, hogy az érzelmekkel foglalkozni kell. Mert ha a nehéz érzéseket elnyomjuk, előbb-utóbb a felszínre törnek, és lehet, hogy ott, ahol mondjuk, annyira nem indokolt. És a legfontosabb, amit nem győzök hangsúlyozni: ha nem megy a negatív érzelem megélése, nem fog menni a jó sem.

A mai napig azon dolgozom, hogy jobban hozzáférjek az érzelmeimhez, és ezeket jobban ki tudjam fejezni.

És lehetséges, hogy egy évvel ezelőtt rosszul éreztem volna magam emiatt az emlék miatt. Hogy jaj, ne már, már megint a pakkás időszakom, azt ne is lássam! Viszont ma már annyira jól esett kuncogni azon, hogy milyen "aranyos" dolgot tettem ki.

Mert ha onnan nézzük, hogy egy sérült, megbántott belső gyermek reakciója volt ez, szerintem nagyon cuki. Ellenben onnan is nézhetném, hogy úristen, de gáz ez az egész! Ki csinál ilyet, hogy titokban berakja a lábtörlő alá a kulcsot, és puffog rajta, hogy Pakkának még válaszolni is kell arra az üzenetére, hogy hova raktam a kulcsot?

Hát, én csináltam ilyet.

És egyszerűen nem tudok magamra haragudni emiatt. Az akkori Lúcia ezt tudta, a mai Lúcia meg jókat derül rajta, és ír róla egy blogot.

* A Pakka elnevezés eredete:
A barátnőm kislánya 2,5 évesen sajátosan beszélt életkorából kifolyólag. Eredetileg a patkánymérget úgy mondta ki, hogy "pakka", és közben mérges fejet vágott. Ebből kiemelve, a volt barátom vonatkozásában maradt a "Pakka".