Amióta több karácsonyt is párkapcsolat nélkül töltöttem az utóbbi években, (Szándékosan nem azt a megfogalmazást használom, hogy "egyedül”, mert olyan szerencsés vagyok, hogy van egy (csonka)családom.) vannak különböző szokásaim (na jó, szabályaim – követelőző szülői én (!)), amiket magamnak alakítottam ki.

Mivel a (nem) hobbi dekorrendőrség alapítótagja vagyok, ezért fontos, hogy szezonális dekoráció legyen évszaknak megfelelően a környezetemben és nagyon ügyelek arra, hogy a barátaim környezetében sem legyen ez másképp. (Szívesen!)

Emellett lényeges számomra, hogy karácsonykor lehet csakis kizárólag pl. karácsonyi zenéket / dalokat hallgatni és ebben az időszakban lehet alapvetően karácsonyi témájú filmeket / sorozatokat nézni. (Alig vagyok szekánt! – Tudom.)

És még egy kis apró szőrszálhasogatás: ez a védett idő pusztán december 26-ig tart, ezért nagyon "kell” igyekezni, hogy minden beleférjen.

Ezért, ha már karácsony, akkor igyekszem akár újra nézni a klasszikus karácsonyi filmeket is.

2020-ban találkoztam először a Grinch-csel. Bevallom őszintén, gyerekkoromban nem emlékszem, hogy adták volna a TV-ben (viszont, nem kell emiatt pici kavicsokkal megdobálni, ha mégis, én sem vagyok tévedhetetlen, köszi!), és féltem is tőle.

Akkor az a karácsony (2020-ban járunk még mindig) abban az időszakban elég nehéz volt, mert akkor ért véget az 5 éves kapcsolatom (amiért ma természetesen, amikor csak tehetem összeteszem a kezemet és a lábamat is), de nem szeretném egy pillanatra sem elbagatellizálni, sem szépíteni, mert igen, nehéz volt.

Tehát, megnéztem a Grinch-et, és már akkor, amikor először láttam, megfogott benne egy részlet: amikor a hegytetőn realizálja a lelkem, hogy a karácsony TALÁN kicsit többet jelent, majd ENYHÉN túldramatizálva segítséget kér Maxtól, mert érez!!!

Nagyon tudok azonosulni Grinch-csel.

Mégpedig azért, mert voltaképpen Grinch nem a karácsonyt utálja, hanem azt, amivé lett a karácsony.

A fogyasztói társadalmat, hogy kirakattá változtatta az egész karácsonyt, és ha ez ellen valaki felszólal, akkor azt éreztetik vele, hogy nincs minden rendben nála.

Nem hiába posztoltam erről a karácsony előtti időszakban annyit, mert azt gondolom, hogy sokunkban megjelenik a belső tiltakozás a kötelező öröm ellen: a nem akarom ezt az egészet érzésbe csomagolva.

És ebben van egy jó nagy adag megfelelés is: mert valahogy az van, ha nem vagy olyan, mint mások, akkor előjön a nem vagyok elég jó érzése, majd a társadalom beletuszkol abba, hogy állj be a sorba.

Azért írok ezekről a témákról ennyit szakadatlan, mert lényeges az, hogyha nem muszáj, ne álljunk be olyan sorokba, amikbe nem akarunk, mert előbb-utóbb úgyis kiesünk onnan. (Diszkomfort, üvegplafonérzés, testi tünetek, feszültség.)

Illetve, szegény Grinch egy szégyenalapú kirekesztettséget is hordoz magában, azért, mert a gyöngyöm már gyerekként más volt, mint a többiek.

És igen, próbálkozott beilleszkedni, be is akarták illeszteni, de nem ment. Azt gondolom, hogy nem kell mindenáron csatlakozni egy klubba, főleg, ha nem is akarnak oda tagnak. (Elhiszem, hogy gyerekként ez még nehezebb, de vannak a gondozók / nevelők, akiknek ezt kutya kötelességük támogatni.)

Emiatt elvonul a hegyekbe és nagyon cinikussá válik. (Ez mondjuk, nem annyira jó irány, de a sémaközpontú megközelítést alapul véve, rátanult egy hibás megküzdésre.)

Én úgy látom, hogy Grinch-ben van egy hatalmas határvédő testőr, aki rossz eszközzel, de jogos igényt jelez.

Mégpedig azt, ha neki zajos és megjátszott ez az egész karácsony, ami arról szól, hogy még többet, még nagyobbat, még értékesebbet adjunk / kapjunk, akkor vele semmi sincs rendben. (Nem kell emiatt tolvajjá sem válni és gonoszkodni másokkal, ezért írom, hogy rossz eszközzel teszi, amit tesz.)

De valahogy, amit én ebből a Grinch-ből a 2025-ös karácsonykor "ki tudtam venni”, az az, hogy nálam azért elég durván jelen volt (most már csak kevésbé van) az érzelmi depriváció (maladaptív séma).

Mostanában ahogy egyre jobban közelebb kerülök a saját sérülékeny oldalamhoz, úgy mondom az én képzeletbeli Max-emnek, hogy érzek!

Csak én ezt nem úgy élem meg, hogy hanyatt dobom magamat és szenvedek (pedig nagyon vicces lenne!), hanem úgy, hogy ez egy nagyon jó dolog. Sőt, a legjobb!

Jó dolog az, hogy ha megengedjük magunknak az érzéseket. Mert – ahogy a pszichológiai nagykönyvekben is meg van írva – ha elnyomjuk a negatív érzelmeket, akkor a pozitívakat sem tudjuk megélni.

És valahogy sekélyessé válik emiatt az érzelmi világunk, ami előbb-utóbb ürességre vált át.

Igen, tudom, ijesztő az egész – nem hiába küszködik vergődve Grinch is emiatt –, mert van ennek egy olyan vonzata is, hogyha sérülékeny vagyok, akkor kiszolgáltatottá válok.

De, nem!

A megéléseim szerint ez csak jót hoz magával és nagyobb szabadságot ad, más életminőséget, ha az érzelmek skáláján meg tudunk élni több érzelmet és árnyalva is azokat. És a legfontosabb, nem tart ám annyi ideig a negatív érzelmi spirál. (De tényleg!)

Szeretném, ha a Grinch nem egy karácsonytagadó mű lenne és nemcsak a grinchfában merülneki és abban, hogy ez egy vicces kis történet arról, hogy utálja a karácsonyt vagy az embereket.

Minden tiszteletem Grinch-é, aki 2020-tól évről-évre elhozza hozzám azt a karácsonyt, ami púder és kacatmentes.

Puszi, lávjú Grinch!